10 ALAPSZABÁLY A TÖKÉLETES ARCBŐRÉRT

10 alapszabaly a tokeletes arcborert 01Méregdrága kozmetikumok. Q10-koenzimmel, öregedésgátló formulákkal dúsított krémek. Biztos vagyok benne, hogy hatásosak, hiszen évekig, évtizedekig tesztelik, híres emberek használják és gyakran nem csak ők, az ismerőseim is ajánlják.

Sajnos nem mindenkinek megfizethető egy ilyen készítmény. Az anyagi okok mellett volt még valami, ami miatt soha nem mertem ezeket kipróbálni. Azzal riogattak: ha egyszer elkezdem, soha nem szabad abbahagyni, mert azonnal csúnyán megöregedik az arcbőröm. Azóta már többször is olvastam arról, hogy ez mennyire butaság, de mostanra  megtanultam drága kozmetikumok nélkül is vigyázni az arcbőrömre.

1.  Elegendő alvás
A legelső és legfontosabb titok.  Az összefüggést megmagyarázni nem tudom, de az biztos, hogy egy átvirrasztott éjszaka után a bőr is petyhüdt, fénytelen. Ha pedig napokig éjfél után fekszünk le, (és ugye hat előtt kelünk), akkor én például kenhetem bármivel, pár évvel öregebbnek látom magam, mint a kipihent időszakokban. Hogy a szemem is beesett, az már szót sem érdemel.

2. Elegendő folyadék
Legalább annyira fontos, mint az alvás: ne felejtsünk el inni. Ezt szajkózzák mindenhol, aztán nemrég egy olyan cikket olvastam, amely szerint butaság az egész, mindenki csak akkor igyon, ha szomjas. Mivel én soha nem vagyok szomjas, csak ha valami extra sósat, zsírosat eszek, márcsak ezért sem hiszem, hogy helyes ez a megállapítás. Mert akkor a fejemnek sem kellene fájnia, szédülnöm se kellene, pedig ezek a tünetek rögtön jelentkeznek 1-2 napos elhanyagolt vízellátás után. Inni tehát kell! A bevitt folyadék lehet tea, gyümölcslé, levesek is, nem csupán szénsavmentes ásványvíz.

3. Az arcbőr tisztán tartása
  Reggel csak egy kis langyos víz. Este ez már kevés. A kezünk után az arcunkat éri a legtöbb szennyeződés. Én egy egyszerű  arctisztító zselét használok, ha véletlenül elfogy, akkor 1-2 este megmosom inkább szappannal. Annyit nem árt neki, mintha rajta maradna a (láthatatlan) kosz.
Arcradír
Általában kéthetente radírozom. Nem csak azért van szükség rá, hogy üde hatása legyen a bőrünknek, ha időről időre nem távolítjuk el az elhalt hámsejteket, nemcsak fénytelen lesz az arcunk, eltömődnek a pórusok is, hiába kenjük bármilyen csodaszerrel, nem jut be a mélyebb rétegekbe. Legkíméletesebb, ha kéthetente, havonta egy friss citrom levével bekened az arcodat, majd pár perc múlva lemosod, ezt nevezik gyümölcssavas hámlasztásnak. Ennek egy másik módja, ha lereszelt almát joghurttal keversz össze és ezt hagyod 10 percig rajta. Ha nagyon száraz a bőröd, mint nekem, ezeket inkább ne használd!
 Én az olajba kevert porcukorral szoktam radírozni, ez vált be leginkább. Egy teáskanál porcukor, ugyanennyi olaj, 1-2 percig dörzsikélem vele  az arcomat, lemosom, kész.  Még használtam régebben a finom szemcséjű sót is, ezt tejjel kell pépesíteni, egy kicsit durvább, mint a porcukor, de ettől még simább lesz az arcunk.  Igen, pontosan olyan lesz, mint a baba popsija. Semmivel nem rosszabbak, mint a gyári bőrradírok.

4. Hidratáló krém
 Szerintem mindenkinek szüksége van rá, az arctípusának megfelelő.  Arclemosó zselé és hidratáló krém- csupán ezt a két gyári kozmetikumot használom folyamatos jelleggel.

5. Arcpakolások
Táplálnak, regenerálnak. Frissítenek, hidratálnak. És nem kell semmit vásárolni, csak szétnézni a konyhában!

Méz
Mehet natúrba is, én olyankor egy kis vízzel hígítom, mert úgy éreztem,  töményen szárít. Még táplálóbb, ha nem önmagában használjuk:
méz+ tejszín
méz+joghurt vagy sovány túró (zsíros bőrre)
élesztővel, itt is szükségünk lesz egy kis tejszínre a hígításhoz (ez is zsíros bőrre ajánlott)
extra tápláló: méz+étolaj+tojássárgája
nagyon száraz bőrre: méz+tojásfehérje+natúr joghurt
Banán natúr joghurttal-puhítja a bőrödet
Tojássárgája -olívaolajjal, pár csepp citromlével -regenerál

6. Szemkörnyék-ápolás
Uborka-szelet vagy lehűtött zöld tea filter mehet a szemekre-nemcsak ha duzzadt, karikás. A ráncok megjelenését is késleltetheted, hiszen hidratálod azt a kényes, nagyon vékony bőrfelületet.

7. Étkezés
Sok zöldség, gyümölcs. Mert nemcsak a bőröd lesz szebb tőle!
Kevesebb műkaja. Mert nemcsak a bőröd lesz szebb tőle!
És még sorolhatnám, a lényeg, hogy az egészséges táplálkozás a bőrre is hatással van. Szépít!!!

8. Bőrvédelem.
 Télen okvetlenül kell a bőrvédő krém. Talán, akinek zsírosabb a bőre, megvan nélküle is, nekem szó szerint kisebesedik az arcom.  Anélkül ha hidegről bemegyek egy meleg szobába, úgy nézek ki, mint akit leforráztak. Pedig télen a radírozást se viszem túlzásba, annyira óvom.
Nyáron viszont fényvédő krém nélkül jobb, ha ki se mozdulok, már a tavasz első napsugaraitól úgy nézek ki, mint akit összefröcsköltek feketekávéval. Ha nálad nincs is látható jele, jobb vigyázni, ha a napon kell lenned, mindig kend be előtte az arcodat legalább!

9. Bőrproblémák kezelése
Mitesszerek, kiütések, pattanás. A legrosszabb amit tehetsz, ha nem fordulsz szakemberhez. Lehet, hogy elég csak egyszer, utána már a kozmetikus elmagyarázza, mit hogyan csinálj vagy ne csinálj, de nem éri meg, hogy pattanás-nyomogatás-kényszered miatt  egy soha nem múló heg éktelenkedjen az arcodon. (Elárulom, én is imádok nyomkodni, csak soha senki nem akarja engedni-Jól teszik!) Kozmetikushoz azért is jó időnként ellátogatni, mert ő tudja helyesen megállapítani, hogy milyen típusú az arcbőrünk, így könnyebben kiválasztjuk a megfelelő krémet és  bátrabban használhatjuk a magunk kutyulta pakolásokat is.

10. Dohányzás elhagyása
Utoljára hagytam, mert reménykedek, hogy csak nagyon keveseket érint.  A cigaretta a bőr talán legnagyobb ellensége. Petyhüdtté, fénytelenné teszi, s talán már te is tapasztaltad,  hogy még fürdés, hajmosás után is érezhető a bagó-szag a bőrön. (Én is voltam dohányos, tudom, milyen ha egy szokás szenvedéllyé válik és azt is, hogy nem könnyű ettől szabadulni.) Azt meg majdnem el is felejtettem említeni, hogy a nikotin a szervezetünkben lévő összes C-vitamint felemészti, tehát sokszoros adagra van belőle szükség, mint egy nemdohányzónak! Ha lebeszélni nem is tudlak erről a káros szenvedélyről, azért tudd, nemcsak az egészségednek ártasz vele, a szépségednek is, mert az arcbőröd sem fogja meghálálni.

Ennyi lenne hát. Egy mondatban: elegendő alvás, sok folyadék, egészséges életmód, káros szenvedélyek mellőzése; egy jó arctisztító és egy hidratáló krém; természetes anyagok alkalmazása a bőrápolásban; szükség esetén bőrvédő krémek és egy jó kozmetikus. 😉